A jelen. Nelson és kis barátja, Paca

 Mikor megvettük Nelsont, arra gondolta, hogy apa legfiatalabb öccse és barátnője kutyusával, Pacával jó lenne összeismertetni majd Nelsont, ha márt elég idős lesz hozzá. És lám, tényleg sikerült megvalósítani ezt a kis tervet.

 Először 2011. December 11.-én találkoztak. Előre meg lett tervezve, hogy hogyan fussanak össze, hogy ne legyen belőle gond, és tudja a kis pöttöm pionír, hogy nem csak ő sétál az utcán, hanem más kutyák is. Így előre láthatólag egy életre szóló barátságot kötött a két kölyök. Eleinte Nelson elég tartózkodó volt, meg volt szeppenve, csattogtatta a fogát, állandóan bebújt mögém, mintha az anyja lennék. De hamar megbékélt a gondolattal, hogy más kutyák is vannak rajta kívül, és nem kell tőlük tartózkodni. Legalább is jó néhánytól.

Nelson és Paca
2011.12.11

Azóta rendszeresen, jobbára hetente, két hetente hordjuk őt hozzájuk, mivel ott mind a két kutyát kenyérre lehet kenni. A mi telkünk nem lenne épp megfelelő a találkozásokra és szórakozásokra, mivel Kleó nem az a típus, aki oda van az idegen kutyák társaságáért. Így maradt az a lehetőség, hogy náluk tartjuk az összeruccanásokat. Decemberben még mind ketten ugyan akkorák voltak. A beagle és a német juhász is. Igaz a súlybeli különbség Nelsont részesítette előnyben. Már ekkor bőven tíz kiló felett volt. Mikor meglátta a lovat séta közben, szó szerint leesett az álla. Nem tudta hova tenni a hatalmas állatot, csak nézte kerek szemekkel, teljesen megdermedve, meghökkenve.

Most viszont ez a súlybeli különbség még inkább Nelsont emeli ki, aki már lassan eléri a huszonöt kilót, bár az is meglehet, hogy már most van annyi. Egy hónap alatt majdnem a duplája lett mint súlyban, mint pedig méretben, nagyságban. De még így is Paca van előnyben a játékok során, mivel sokkal de sokkal fürgébb Nelsonnál, viszont ő sokkal cselesebb. Míg a beagle megkerüli az egész udvart, abban reménykedve, hogy a kis hülye megy utána és jól kifáraszthatja, addig Nelson megkerül valamit és bevág elé, vagy bevárja az egyik sarkon, mint egy igazi rossz fiú. A lovas eset kicsit már máshogy alakult a mi nap. Már nem csak meghökkenve nézte a hatalmas négylábú patást, hanem morgott. Először még merészen megközelítette, hogy felmérje a helyzetet, de végül elkezdett morogni, megijedt tőle. Amit nem csodálok, én is félnék egy nálam ötször, hatszor akkora embertől.

Nelson és Paca
2012. 01. 08

Viszont a Pacával való játékot, annál jobban élvezi. Már kezdi felvenni a bleaglevel a versenyt, már nincs úgy lemaradva egyes körök lefutása alkalmával. Igaz még így is tepernie kell, ami sípoláshoz vezet, de már utol tudja érni. Kíváncsi vagyok, hogy fél év múlva is így fognak játszani, vagy akkor már előjön Nelson territoriális, vezér egyénisége, mint amilyen egy német juhász? Vagy ha rendszeresen összehordjuk őket nem lesz baj? Majd kiderül, azért oda fogunk figyelni, mivel ahogy nő, úgy lesz egyre veszélyesebb az örökre ilyen kicsi Pacával.                 

Pacával

   

A bébiszitter és a bébisintér : D

Hol kezdjem? Hát akkor kezdem a kedvesebb verziónál.

 Jackie volt a bébiszitter! Akárhányszor születtek kiskutyáink, mindig ő játszott velük, ő szórakoztatta őket. Tűrte, mikor gyömöszölték, nem harapott, nem morgott mikor tépték a fülét, farkát, lábát. Egyedül csak akkor szólt rájuk, mikor azok az ő tányérját közelítették meg. Már az előző bejegyzésemben is megemlítettem, hogy az öreg harcos egy igazi angyal volt, de talán ezzel is lehetett igazolni ezt.

 Élvezet volt nézni mikor befeküdt az udvar közepébe nagy, mackós testével, és hagyta, hogy a sok törpe kis jószág lerohanja őt, majd kicsi a rakást játsszon vele. Ő egy igazi példakép lehetett a picúrok számára és már kan kutyák számára is. Soha nem bántotta őket szándékosan, de mikor rosszak voltak, orrával rákoppintott a fejükre. Akkor persze megfutamodott mikor Kleó helyett hozzá akartak menni enni, de ez egy más téma. : )

Ezzel szemben, Kleó a bébisintér téren állja meg a helyét. Soha nem játszott a kölykeivel, foglalkozni is csak annyit foglalkozott, hogy megetette őket, "tisztába rakta őket", aztán ment a maga dolgára. Ugyan akkor rettenetesen féltékeny volt rájuk, amiért Jackie velük foglalkozott többet, ő pedig csak elvolt magának. Persze jó anya volt, mivel ha kellett, akkor ott volt, de nem épp a játékos szülő mintapéldányai közé soroljuk őt. Ő csak a gyerekek szükségleteit látta el, mint jó család anya. Az biztos, hogy a családi szerepben ő hordta a gatyát : D

Nagy vonalakban rólunk.

 Ez a blog, tulajdonképpen nem egy kennellel foglalkozik, inkább egy nagy családdal. Innen nem tudtok kutyusokat kérni, nem tudtok kutyákat igényelni, mivel a "tenyész szukánk" ivartalanításra került. Nincs elég nagy udvarunk ahhoz, hogy több kutyát tarthassunk, így csak egy ötéves nőstény és egy közel négy hónapos hím német juhászunk van.

 Na nézzük csak... 

Blackie

Minden akkor kezdődött, mikor édesanyám kapott egy fekete, hosszú szőrű német juhászt, Blackiet. Akkor még egy puszta gondolat se voltam, mikor a kutya hozzánk került, de még aktív életet élt, mikor megszülettem.  Mellette volt egy tacskónk, Fickó, akivel rengeteget táncoltam, szórakoztam. Igaz nem emlékszek már rá, de annyira igen, hogy mindig kétlábon pattogott előttem mint egy gumilabda, én belekapaszkodtam és táncoltunk.

 Miután Fickó meghalt, Blackie talált magának egy rajzos kan német juhászt, akitől születtek kölykei, mi pedig megtartottunk egy kant, akit Jackienek neveztek el a szüleim. Több kölykük született, mind szép volt és egészséges, de jobbára fekete a szuka miatt. 

Kleó

 Ahogy Blackie meghalt, a kanunk egyedül maradt. Közel három, négy évig élt egyedül, mikor is 2007 februárjában vettünk mellé egy szukát, aki a Kleó nevet kapta. Nagyon aktív, intelligens kutyus volt. Kettejüknek összesen négy almuk született. Az elsőben négy kutyus maradt meg, a másodikban öt, míg a harmadik alom összesen nyolc kutyussal gyarapodott. A legnagyobb meglepetést viszont az utolsó alom hozta, mikor is három kutyus született, de csak kettő maradt életben. Mind gyönyörű és egészséges volt, pillanatok alatt elkeltek. Az utolsó alomból megtartottuk a kant, akit Ronnienek neveztünk el. 

Ronnie

Egy mamut bébi volt : ) Hatalmasra nőtt, már nyolc hónaposan akkora volt mint az apja, aki amúgy kolosszális méretekkel büszkélkedhetett. Nagyon vidám, életerős kutya volt, de sajnos tavaly karácsonykor csúnyán megbetegedett. Az orvos nem tudta megmenteni, így 2010. december 27.-én el kellett őt engednünk. Rettenetesen szomorúak voltunk, mivel egy imádni való, szeretetre méltó, gyönyörű kutya volt, aki még nem érte el az egy éves kort. Nem értettük mit ronthattunk el, velünk még soha nem történt ilyen. Eddig minden állatunk megérte az idős kort, nem halt meg ifjonc, növendék korában. 

 De kénytelenek voltunk magunkat túl tenni rajta, mivel tudtuk, hogy ha az övé nem is, de a mi életünk megy tovább, és volt még másik két kutya, aki a szeretetünkre éhezett. Kicsit talán elhanyagoltuk őket miután Ronnie elment, de ezt a hiányt hamar pótoltuk, és úgy vigyáztunk rájuk mint a szemünk fényére. Minden apró kis jelre figyeltünk, rögtön vittük őket orvoshoz, ha valami idegen viselkedést, oda nem illő dolgot vettünk észre rajtuk. Az idős Jackie és a még fiatal Kleó egészségesen vészelte át a December 27 és az Október közepére vonatkozó időt.

 Tudtuk, hogy egyszer be fog következni, de azt nem sejtettük, hogy ilyen gyorsan. 

Jackie

Jackie október végén eltávozott közülünk. Egyik nap jött az SMS, hogy szegény nem tud lábra állni, csak húzza maga után a tagjait. Reménykedtünk benne, hogy az orvos rendbe tudja hozni, de sikertelennek bizonyult a hadművelet, így Október 20-án el kellett altatni. Tőle annyival volt könnyebb megválni, mint Ronnietől, hogy tudtuk, lassan itt az idő. Már idős volt(13 éves) így felkészültünk minden eshetőségre. És emellett tudtuk, hogy egy szép életet élhetett le nálunk. A nyár közepén mondtam édesanyámnak, hogy "remélem most kivételesen szép lesz a karácsonyunk, és remélem nem veszítünk el senkit." Erre ő csak annyit mondott, hogy várjuk ki a végét, lehet, hogy elveszítünk még egy kutyát. És tessék... igaz nem karácsonykor, de tényleg elveszítettünk egy kutyát, a mi kis angyalunkat, aki mindig akkora boci szemekkel nézett ránk, hogy nem tudtunk rá haragudni semmiért. Csupa szív kutyus volt, nem bántott senkit, csak egyszer egy Pulit vágott a földhöz, mikor az nekünk támadt, ő pedig minket védett. Így neki köszönhetjük azt, hogy még van lábunk. 

Nelson

 Most, hogy nincs se Ronnienk, se Jackienk, Kleó mellé vettünk egy hosszú szőrű német juhászt, aki a Nelson névre hallgat. (végre) 

 Talán azok közül a kölykök közül, melyek nálunk cseperedtek fel, ő az, aki a legközelebb áll hozzám. Nagyon aktív, jószívű kiskutya. Mindenkit szeret, jól kijön mindenkivel és minden már kutyával is. Igaz eleinte idegenkedik az ismeretlenektől, de pillanatok alatt összebarátkozik mindenkivel.

  A továbbiakban, minden kutyáról találhattok majd leírásokat, ismertetéseket!